bed drímsz

-Kicsikém elviszlek dokihoz, nem tetszik ez a duzzanat itt az arcodon, valami zsírmirigy lehet, kivágják lézerrel, azt jó lesz.
-Jaj Anyu, te mindenen aggódsz!
-Nem baj, menjünk csak!

Atim bement a dokihoz, hogy megkapja az érzéstelenítőt. Mikor kijött megfogtam a karját, hátha megszédül, de csak belevigyorgott a képembe.

-Nem szédülsz? Jól vagy?
-Persze Anyu, túl jól!
-Mit csináltál ott benn?!- emeltem fel a hangom, rémületemben mindenre gondoltam.
-Ugyan Anyu, csak jól érzem magam!
-Mit csináltál?-ekkor már ordítottam vele, de ő csak tovább vigyorgott.
-Bökted magad? Összejátszol az orvossal?!-pofon vágtam, de kinevetett. Elesett, le a földre, én tovább ütlegeltem őt, mikor egyszer felpattant és ott hagyott. Búcsúzóul még beleröhögött az aggódó arcomba...

Én csak álltam ott, kiabáltam a nevét, Attila, Attila... , de hiába. Tehetetlen és merev voltam, megmoccanni sem tudtam, csak láttam őt, ahogy távolodik és mindenféle gyanús alakokkal pacsizik, majd cserélnek: pénzt, anyagra...

Attila, Attila! Kicsikém várj meg, ne csináld kérlek!

Kiszáradt torokkal, a saját kiáltásaimra ébredtem.

Ennek sosem lesz vége. Soha nem tudok már megbízni benne többé, és rémálmaimban ő a főszereplő.