Szörnyek

Már megint ez az idegtépő csend és várakozás...
Emma két utolsó bejegyzését olvastam az előbb, attól megjött az én íráskényszerem is. Nem boldog irka-firkák voltak. Halálosak.
A fiamnak tegnap este hallucinogén rohama volt. Már két hete újra bökte magát. Ezt ő vallotta be, bár láttam rajta, hogy anyagozik, csak hiába kérdeztem, tagadott.
Aludni készültem, mikor ordítást hallottam a szobájából, engem hívott kétségbeesetten... rohantam át, a karja a feje előtt, és érthetetlenül beszélt valami szörnyről, akitől fél... Apja is futott fel. Próbáltuk nyugtatgatni, felkapcsoltuk az összes villanyt, de a szobaajtót be kellett csukni, mert a folyosón még ott volt a szörny...
Sírt, és remegett. Kérdezgettük, aránylag értelmesen válaszolt, szerinte túl sokat nyomott be, megmondta hol a cucc, összeszedtem és levittem a teraszra, elégettem mindent. Tíz fecskendőt, üres zacskókat, és egy kezdettet, amiben fehér por volt.
Közben apával megbeszélték, hogy bemegyünk a sürgősségire.
Vastag, bundás kabátot vett fel, annyira fázott. Nem tudta behúzni rajta a zárat és a biztonsági övvel és meggyűlt a baja. Sírva fakadt mindenen.
A kórházban átirányították a pszichiátriára. Ott egy nem túl kedves doktornő volt az ügyeletes. Gondolom nem egyedi az eset, de némi empátiát az irányunkba talán kaphattunk volna.
Azt nem, de ellenben a fiunk egy lórúgásnyi nyugtatót, ami elűzi a szörnyeket. Kiszóltak még, hogy délelőtt 10-re jöhetünk érte. Mert, hogy úgysem fogja vállalni a további kezelést. Mert, hogy ez a tapasztalat. A bánásmódból ítélve meg is értem a pácienseket. Na jó, ez így nem teljesen áll, de ott tuti én sem maradnék.
Aztán ma haza is hoztuk. még csak nem is volt ránk kíváncsi az orvos, a zárójelentés megírva várt.
Ha egy ilyen intézményben nem fogadják el, hogy a függőség betegség, akkor hogyan menjen bele a földi halandók agyába?!
Aludt, mikor beléptünk a kórterembe... nem igazán volt ébren. Félkómásan jött utánunk.
Most itthon alszik. Nem tudom meddig, és nem tudom mi lesz ezután.
Tegnap este azt mondta, soha többet, de ezt már hallottam tőle többször is.
Tudom nem sokan olvassák ezt a blogot, de aki mégis, annak azért írtam le ezt a dolgot, hogy tudjon róla, létezik ilyen, mert aki nem volt még ilyen helyzetben nem érzi át, min megyünk keresztül.
Most azon vagyok, hogy 1 percre nem merem magára hagyni, már a telefonját elvettem, de ha akarja úgyis megtalálja a módját a beszerzésnek. Eddig sem járt sehova, mégis hozzájutott a cucchoz.
Nem akarok erre gondolni, de gyakran látom álmomban abban a bizonyos fekete zsákban....