HBD

Fél század :)

hitről

"....tudod, én sem vagyok hívő, de azért különbséget tudok tenni ész nélküli fanatizmus és erőt adó hit között..."



Ezt a mondatot Vilma blogjában olvastam, ahol is egy kisebb fajta vihart kavart a bejegyzése, egy barátjáról. Persze nem komolyan vitáztak, hiszen kedvelik egymást, és a véleménykülönbség még nem baj, természetes egy közösségben.
Ez a nagyon lényeges mondat fogott meg. Magam is ilyesmi nézetet vallok. Elfogadom mások hitbéli hovatartozását, de az ész nélküli  fanatizmus elszomorít.
Ahogy B. is elmesélte a nagymamája sztoriját... hiszen miféle vallás az, amelyik előtérbe helyezi saját gyarapodását a családnál? Vannak ennek a vallásnak hívei a környezetemben is bőven. Az egyik  legelborzasztóbb dolog, amit hallottam tőlük, hogy  nem fogadnak el vérátömlesztést és vérkészítményeket, ha megbetegszenek... Hisz belegondoltam, milyen anya nem szeretné megmenteni a gyermekét, ha csak így lehetséges?...
Magamat ateistának vallom. Bár ez is kétséges, hiszen a gyerekeimet megkereszteltettem, és hittanra jártak, majd konfirmáltak is. Nem erőltettem ezt, ők is szerettek oda járni. Ez talán a tiszteletes személyiségének is köszönhető, hisz sok múlik rajta, mennyire tudja magáénak érezni az apró hívekkel való foglalatosságot.

Tényleg nem is tudom, hogy állok a hittel. A gyermekeim is hasonlóan vannak. Nem járnak templomba, nem imádkoznak, de elfogadják, hogy mások, másként gondolkodnak.

Már említettem a fiam kapcsán azt hiszem a hitet. Az, hogy ő most egy református közösségben próbál visszatérni a józan élethez. Az élet ugyebár produkál különös dolgokat. Ő ettől nem valószínű, hogy hívő lesz, de mégis valamiféle megnyugvást talált ott.

Sajnos az elfogadás nem minden vallásnál ennyire józan és türelmes. Gondoljunk csak az éppen jelenlegi állapotokra Európában... Nem is merek mélyebben beleásni. Félek.
Az, hogy elfogadom mások hitét, de mások nem fogadják el az enyémet, hanem az övékét erőltetik...
Félek. Folyton a híreket hallgatom. A férjem kint valahol Európa országútjain... a belga határon gépfegyveres katonák ellenőrizték őt... a lányom éppen Budapesten, ami állítólag a következő célpont... és a kedvesem is ott él... és arra is gondolok, mi lesz a tévelygő fiammal, ha itt kitör valami és el kell hagynia azt a burkot, amiben most van... Féltem a barátaim, akik külföldön boldogulnak.
De legjobban magamat féltem, hogy fogom ezt elviselni ép ésszel, ha történik valami. Annyi szarságot kaptam már, hogy nem tudom meddig bírom még...
De hiszek. Magamban. Az emberek maradék jóságában. És biztos valamiféle istenségben is... csak még magam sem tudom ki az mi az. Mert kell egy kapaszkodó. Hogy fel tudjak állni, ha lecsapnak.

láv iz in di er

http://szederfalu.blogspot.hu/2014/10/blog-post.html
Tegnap volt egy éve :)
Reggel aztán sikerült összekapnunk kicsit.... de én hamar túlteszem magam az ilyesmin.
Ezt írtam neki, az évforduló alkalmából:
"Édesem... egy éve ilyenkor reggel pont ezt a szomorúságot éreztem, amit ma, csak akkor izgalommal vegyesen telt el a napom, mert délután indultam hozzád, hogy végre először megöleljelek.... Aztán eljött az este, és hónapok óta tartó tervezgetés után találkoztunk... gyakran gondolok vissza erre az alkalomra, megváltozott az egész életem ettől a találkozástól... ha akkor hallgattam volna rád, és soha többet nem kereslek, mert azt hitted, hogy te egy szerencsétlen, beteg, csóró, fasz vagy, akit el kell felejtenem, akkor nem tudom, hogy alakult volna ez az egész, de én örülök neki, hogy mentem a szívem után. akkor és azóta is még sokszor sírtam miattad... a hangulatváltozásaid.. a hiányod... a szerelmed, örömök, bánatok miatt.... de nem bánom, egyáltalán. nagyon szeretlek. te azt a lehetőséget választottad, hogy maradjak a férjem mellett, pedig semmit nem szeretnék jobban, mint minden reggel melletted ébredni. felfogtam az indokaidat, bár nem egészen értek vele egyet. nem szeretném most azt bizonygatni mennyire szeretlek, és mit tettem meg érted, mert ha ezt bizonygatni kell, akkor baj van. nem is érdekes. én ebben az elmúlt egy évben nagyon boldog voltam veled. szeretném ha még sokáig tartana. de néha nekem is vannak nyűgjeim..... ha minden ilyen alkalommal összezördülünk, akkor még jobban elszomorodom.... hiszen néha csak egy kis babusgatásra van ilyenkor szükségem.... rád... hiszen soha nem tudnálak megbántani. fontos vagy nekem. feszült vagyok, mert hiányzol, és feszült vagyok az itthoni dolgok miatt. néha elfogy a türelmem. de rád mindig szerelemmel gondolok, még akkor is, ha felbosszantasz, vagy megbántasz. tele van veled a szívem, az első éves fordulónk alkalmából köszöntelek, köszönöm az eddigi élményeket veled, és kívánom, hogy még nagyon sokat éljünk át együtt! semmit nem szeretnék ennél jobban! még akkor is, ha már ráncos lesz a popim."
Azt hitte, mikor meglátta az üzenetet, hogy lekapom a tíz körméről a reggeli bunkósága miatt, de mikor elolvasta, rá jellemzően ennyit válaszolt:
"utállak te édes " 
SZERELEM :)

életjel

Lábam szépen gyógyulgat, bár fogalmam sincs a köröm mikorra nő vissza. Igazából cipőt még nem nagyon tudok húzni, ezért jó lenne ha tartana még a szandálos jó idő.
Fiamat meglátogattuk már párszor. Jó helyen van, a gyógyulás útjára lépett. Remélem rajta is marad, és nem téved le az ösvényről.
Meglátogatott Vilma :) Annyira kedves, okos és szééép, ne is adja magát mindenféle jöttment pasinak, csak annak, aki megérdemli őt. (El fog jönni Vilmám, csak engedd be, ha kopogtat :) )
Igyekszem elfoglalni magam, hogy ne agyaljak folyton negatív és elszomorító dolgokon. Még arra is vetemedtem, hogy tévét nézzek... fuuuu... romantikus sorozatokat. Évek óta nem nézem, de most ezzel mosom az agyam. Bár annyira elvetemült nem vagyok, hogy brazil vagy egyéb ködfelhőt nézzek, egy német és egy olasz folytatásost kaptam ki.
Ma nem vagyok valami ütős fogalmazásból, úgyhogy abba is fejezem.
:)
pápuszim

nahhh

Nah, hát szóval. Ha nem írok semmit,  azok a pozitív napok? Úgy tűnik mostanában csak akkor postolok, ha baj van.
Tegnap este dinnyét rakodtunk, amikor kicsit áthajtott a lábamon a targonca.
Lejött a nagyujjam körme teljesen, és el is törött.
Először nem akartam orvoshoz menni,  de annyira vérzett, hogy muszáj volt. Gipszet is kaptam a törés miatt. Fekvő,  persze.  Nem csak a munkában gátol, egyéb terveimnek is aláás...
Ez eléggé megvisel.
A fiamnál már voltunk kétszer látogatni. Egyenlőre még türelmes és igyekszik. Remélem végig csinálja a rehabot. Legközelebb 4 hét múlva megyünk,  addigra talán lekerül a kényszercsizma rólam.  Nem is akarom neki mondani,  koncentráljon a saját problémáira.
Ezektől függetlenül igyekszem derűsen szemlélni a világot,  bár a hasba adott fraxi kimaradhatna az életemből,  a sok tetoválás ellenére ugyanis rosszban vagyok mindenféle tűvel. Főleg, hogy nekem kell beadni.
De szép az élet,  nahhhh.

+?

Most jött el az ideje annak, hogy taccsra tegyem magam? Egyszerűen annyira kész vagyok,mint testileg,  mint lelkileg, hogy kurvára aludnék csak egész nap.
Pedig folyamatosan kántálom magamba, mantrázom, hogy nem bolondulhatok meg, mert az élet szép.
És valóban az. Ugyan csak egy hajszál választ el attól, hogy dühöngő őrült,  vagy üresszemű bamba nő legyek, azért igyekszem észrevenni, hogy vannak bizony apró örömök az életben, és nem minden szar, fos, undorító,  bánat és könny.
Egyrészt Vilma kötelezően irt napi pozitívjai indították el bennem ezt az őszinteségi rohamot, másrészt,  a neten terjedő,  ismét felbukkanó meleg-buzi-homoszexuális témák.
Kezdve azon, hogy én a kemény nő,  akit vaslédinek hívnak a közeli barátai,  eddig tartottam magam anyám betegsége és halála most buktat ki. Volt pár nap szünet a munkában és túlzottan ráértem gondolkodni.
folyt köv
Megjött közben a férjem,  és miután végrehajtottam az utasításait búcsúzóul leorditotta a fejem, hogy lassú vagyok,  aztán elviharzott a nagybani piacra....
Az életnek nem csak apró örömei vannak,  hanem kesernyés bosszúságai is.
Anyám.... gyakran eszembe jut,  mennyi mindent eltűrt, és milyen volt az utolsó napjaiban.  Ahogy haldoklott, fájdalmak között.  Nem érdemelte meg ezt a véget.
Egyre többször kibuggyannak a könnyeim miatta.
De nem csak ezért.
Az előző postból már sejteni lehet milyen drámai fordulat hozott újabb aggodalmat.
Már régóta tudtam a fiam kábítószer használatáról, de sokáig azt hittem megállt a füvesciginél. Amikor kiment Angliába dolgozni, örültem, hogy kiszabadult abból a körből,  amiben mozgott. De az élete más irányt vett. Ott sokkal könnyebben hozzá jutott. Nem tudom mikor és miért, de rákapott a kemény szerekre. Tavaly bevallotta, hívtam haza, hogy segíthessünk, de nem akarta. A versem eleje ezt az állapotot jeleníti meg.  Pár hete, mikor skypeon beszéltem vele,  viszont azt mondta, hogy nincs jól és hazajönne.
Vettem neki repülőjegyet és 3 nap múlva már itthon volt. Amikor megláttuk majdnem elsirtam magam, a férjem csak annyit tudott mondani, hogy de sovány ez a gyerek. 15 kilót fogyott,  nyúzott volt, mint egy zombi úgy nézett ki.
Nem is akarok most erről többet mondani. Ő 12 napja bevonult elvonóra, miután elintézte a szükséges papírokat hozzá. Legalább egy évig ott kell lennie,  hogy valami sikert érjen el,  és visszataláljon az életbe.
Egy hónapig nem is telefonálhat és látogatni sem lehet. Utána is csak egyeztetett időpontban.
Nagyon aggódom.... és hiányzik,  hiszen eddig gyakran beszélgettünk. Bízom benne, hogy lesz elég ereje és kitartása.
A munka sem úgy alakult, ahogy terveztük,  nem tudom milyen eredménnyel zárjuk majd a szezont, de nem túl biztatóak a jelek.  Ez már nem is érdekel annyira.
A fiam érdekel.  Meg a lányom.
Mert ő azért bőven hoz nekem szép és jó dolgokat, annak ellenére, hogy leszbikus.
4 éve tudatosult benne a "másság", amit be is vallott, mert nagyon jó a kapcsolatunk.
Okos és szép, és büszke vagyok arra, hogy élsportoló. A többi meg nem számít.  Csak sokszor azért aggódom,hogy ne érje inzultus ez miatt.
A szerelem is utolért,  ötven év ide vagy oda,  nem ígérget nekem semmit, csak azt, hogy szeretni fog, amig mindketten akarjuk. Nem költözünk össze, tolerálja, hogy mással élek. Ha Ő és a lányom nem lenne nekem,  már feladtam volna.
Tudom,  Vilma,  kedves, hogy te is mennyire vágysz egy partnerre, mert vele minden könnyebb és egyszerűbb, de addig is, amíg nem jön el, igenis írd csak kötelezően a napi pozitivokat, mert észre kell venni a pici jóságokat is.
A felhők között kibukkanó kék foltnak, vagy egy finom sütinek, a barátnők közelségének, vagy csak mások jókedvének hatalmas ereje van, ha hagyjuk befolyni a szívünkbe.
Nekem jó így egy kicsit, hogy írtam ezekről, ma ez a pozitív.
Este pedig bundás kenyeret fogok enni, mert pozitiv, szeretem és a humorom azért szerencsére nem hagyott el.

versike

            Fiam

Jól vagyok, Anyu, ne sírj, minden oké lesz,

megoldom, nyugi!

Gyere haza fiam, had segítsek neked!

Hisz nem lehet tudni,

egyedül megbirkózol-e vele?

Félresiklott benned a

megélhetési kalandvágy,

hiába lettél önálló, kócos

kisfiam.

Megfogott, majd ellökött a sors keze.

Gyermekkorod nyomait őrzi

még az ágy,

és a poharad is ott vár az

enyém mellett, hogyha hazatérsz,

csapvizet igyál, mert csak az

oltja igazán a szomjad.

Tudom, most kicsit félsz,

hogy mi vár rád, hiszen

újra idegenbe mész, de most csak

a rehab kínjai várnak.

Örülök, hogy hazajöttél

fiam.

Adjanak más testet annak

a fekete zsáknak.