itthon

Hazajött a fiam....
7 hónapig bírta a terápiát.
Most nem tudom mi van, mi lesz.
Üresség van körülöttem. Olyan üresség, ami tele van kérdésekkel.

i.e.2000 körül

Réges-régen egy messzi galaxisban,  mikor még brazil sorozatokat néztem,  meg rózsaszín női magazinokat olvastam ( atyagatya micsoda fertő ) , tanácsolták, hogy ha gondban vagyok a pasimmal, akkor vegyek elő papírt,  s írjam fel a jó és rossz dolgokat vele kapcsolatban.
Nos, a jó felére három mondat került.
A rossznak szánt felét tele írtam.
Mégsem segített dönteni. Jóval később szakítottunk.
És a fene sem érti, de valahogy csak az a három mondat maradt meg bennem vele kapcsolatban.
Egyébként meg fogalmam sincs miért írtam le most ezt, azon kívül, hogy régen posztoltam.

HBD

Fél század :)

hitről

"....tudod, én sem vagyok hívő, de azért különbséget tudok tenni ész nélküli fanatizmus és erőt adó hit között..."



Ezt a mondatot Vilma blogjában olvastam, ahol is egy kisebb fajta vihart kavart a bejegyzése, egy barátjáról. Persze nem komolyan vitáztak, hiszen kedvelik egymást, és a véleménykülönbség még nem baj, természetes egy közösségben.
Ez a nagyon lényeges mondat fogott meg. Magam is ilyesmi nézetet vallok. Elfogadom mások hitbéli hovatartozását, de az ész nélküli  fanatizmus elszomorít.
Ahogy B. is elmesélte a nagymamája sztoriját... hiszen miféle vallás az, amelyik előtérbe helyezi saját gyarapodását a családnál? Vannak ennek a vallásnak hívei a környezetemben is bőven. Az egyik  legelborzasztóbb dolog, amit hallottam tőlük, hogy  nem fogadnak el vérátömlesztést és vérkészítményeket, ha megbetegszenek... Hisz belegondoltam, milyen anya nem szeretné megmenteni a gyermekét, ha csak így lehetséges?...
Magamat ateistának vallom. Bár ez is kétséges, hiszen a gyerekeimet megkereszteltettem, és hittanra jártak, majd konfirmáltak is. Nem erőltettem ezt, ők is szerettek oda járni. Ez talán a tiszteletes személyiségének is köszönhető, hisz sok múlik rajta, mennyire tudja magáénak érezni az apró hívekkel való foglalatosságot.

Tényleg nem is tudom, hogy állok a hittel. A gyermekeim is hasonlóan vannak. Nem járnak templomba, nem imádkoznak, de elfogadják, hogy mások, másként gondolkodnak.

Már említettem a fiam kapcsán azt hiszem a hitet. Az, hogy ő most egy református közösségben próbál visszatérni a józan élethez. Az élet ugyebár produkál különös dolgokat. Ő ettől nem valószínű, hogy hívő lesz, de mégis valamiféle megnyugvást talált ott.

Sajnos az elfogadás nem minden vallásnál ennyire józan és türelmes. Gondoljunk csak az éppen jelenlegi állapotokra Európában... Nem is merek mélyebben beleásni. Félek.
Az, hogy elfogadom mások hitét, de mások nem fogadják el az enyémet, hanem az övékét erőltetik...
Félek. Folyton a híreket hallgatom. A férjem kint valahol Európa országútjain... a belga határon gépfegyveres katonák ellenőrizték őt... a lányom éppen Budapesten, ami állítólag a következő célpont... és a kedvesem is ott él... és arra is gondolok, mi lesz a tévelygő fiammal, ha itt kitör valami és el kell hagynia azt a burkot, amiben most van... Féltem a barátaim, akik külföldön boldogulnak.
De legjobban magamat féltem, hogy fogom ezt elviselni ép ésszel, ha történik valami. Annyi szarságot kaptam már, hogy nem tudom meddig bírom még...
De hiszek. Magamban. Az emberek maradék jóságában. És biztos valamiféle istenségben is... csak még magam sem tudom ki az mi az. Mert kell egy kapaszkodó. Hogy fel tudjak állni, ha lecsapnak.

láv iz in di er

http://szederfalu.blogspot.hu/2014/10/blog-post.html
Tegnap volt egy éve :)
Reggel aztán sikerült összekapnunk kicsit.... de én hamar túlteszem magam az ilyesmin.
Ezt írtam neki, az évforduló alkalmából:
"Édesem... egy éve ilyenkor reggel pont ezt a szomorúságot éreztem, amit ma, csak akkor izgalommal vegyesen telt el a napom, mert délután indultam hozzád, hogy végre először megöleljelek.... Aztán eljött az este, és hónapok óta tartó tervezgetés után találkoztunk... gyakran gondolok vissza erre az alkalomra, megváltozott az egész életem ettől a találkozástól... ha akkor hallgattam volna rád, és soha többet nem kereslek, mert azt hitted, hogy te egy szerencsétlen, beteg, csóró, fasz vagy, akit el kell felejtenem, akkor nem tudom, hogy alakult volna ez az egész, de én örülök neki, hogy mentem a szívem után. akkor és azóta is még sokszor sírtam miattad... a hangulatváltozásaid.. a hiányod... a szerelmed, örömök, bánatok miatt.... de nem bánom, egyáltalán. nagyon szeretlek. te azt a lehetőséget választottad, hogy maradjak a férjem mellett, pedig semmit nem szeretnék jobban, mint minden reggel melletted ébredni. felfogtam az indokaidat, bár nem egészen értek vele egyet. nem szeretném most azt bizonygatni mennyire szeretlek, és mit tettem meg érted, mert ha ezt bizonygatni kell, akkor baj van. nem is érdekes. én ebben az elmúlt egy évben nagyon boldog voltam veled. szeretném ha még sokáig tartana. de néha nekem is vannak nyűgjeim..... ha minden ilyen alkalommal összezördülünk, akkor még jobban elszomorodom.... hiszen néha csak egy kis babusgatásra van ilyenkor szükségem.... rád... hiszen soha nem tudnálak megbántani. fontos vagy nekem. feszült vagyok, mert hiányzol, és feszült vagyok az itthoni dolgok miatt. néha elfogy a türelmem. de rád mindig szerelemmel gondolok, még akkor is, ha felbosszantasz, vagy megbántasz. tele van veled a szívem, az első éves fordulónk alkalmából köszöntelek, köszönöm az eddigi élményeket veled, és kívánom, hogy még nagyon sokat éljünk át együtt! semmit nem szeretnék ennél jobban! még akkor is, ha már ráncos lesz a popim."
Azt hitte, mikor meglátta az üzenetet, hogy lekapom a tíz körméről a reggeli bunkósága miatt, de mikor elolvasta, rá jellemzően ennyit válaszolt:
"utállak te édes " 
SZERELEM :)

életjel

Lábam szépen gyógyulgat, bár fogalmam sincs a köröm mikorra nő vissza. Igazából cipőt még nem nagyon tudok húzni, ezért jó lenne ha tartana még a szandálos jó idő.
Fiamat meglátogattuk már párszor. Jó helyen van, a gyógyulás útjára lépett. Remélem rajta is marad, és nem téved le az ösvényről.
Meglátogatott Vilma :) Annyira kedves, okos és szééép, ne is adja magát mindenféle jöttment pasinak, csak annak, aki megérdemli őt. (El fog jönni Vilmám, csak engedd be, ha kopogtat :) )
Igyekszem elfoglalni magam, hogy ne agyaljak folyton negatív és elszomorító dolgokon. Még arra is vetemedtem, hogy tévét nézzek... fuuuu... romantikus sorozatokat. Évek óta nem nézem, de most ezzel mosom az agyam. Bár annyira elvetemült nem vagyok, hogy brazil vagy egyéb ködfelhőt nézzek, egy német és egy olasz folytatásost kaptam ki.
Ma nem vagyok valami ütős fogalmazásból, úgyhogy abba is fejezem.
:)
pápuszim

nahhh

Nah, hát szóval. Ha nem írok semmit,  azok a pozitív napok? Úgy tűnik mostanában csak akkor postolok, ha baj van.
Tegnap este dinnyét rakodtunk, amikor kicsit áthajtott a lábamon a targonca.
Lejött a nagyujjam körme teljesen, és el is törött.
Először nem akartam orvoshoz menni,  de annyira vérzett, hogy muszáj volt. Gipszet is kaptam a törés miatt. Fekvő,  persze.  Nem csak a munkában gátol, egyéb terveimnek is aláás...
Ez eléggé megvisel.
A fiamnál már voltunk kétszer látogatni. Egyenlőre még türelmes és igyekszik. Remélem végig csinálja a rehabot. Legközelebb 4 hét múlva megyünk,  addigra talán lekerül a kényszercsizma rólam.  Nem is akarom neki mondani,  koncentráljon a saját problémáira.
Ezektől függetlenül igyekszem derűsen szemlélni a világot,  bár a hasba adott fraxi kimaradhatna az életemből,  a sok tetoválás ellenére ugyanis rosszban vagyok mindenféle tűvel. Főleg, hogy nekem kell beadni.
De szép az élet,  nahhhh.