+?

Most jött el az ideje annak, hogy taccsra tegyem magam? Egyszerűen annyira kész vagyok,mint testileg,  mint lelkileg, hogy kurvára aludnék csak egész nap.
Pedig folyamatosan kántálom magamba, mantrázom, hogy nem bolondulhatok meg, mert az élet szép.
És valóban az. Ugyan csak egy hajszál választ el attól, hogy dühöngő őrült,  vagy üresszemű bamba nő legyek, azért igyekszem észrevenni, hogy vannak bizony apró örömök az életben, és nem minden szar, fos, undorító,  bánat és könny.
Egyrészt Vilma kötelezően irt napi pozitívjai indították el bennem ezt az őszinteségi rohamot, másrészt,  a neten terjedő,  ismét felbukkanó meleg-buzi-homoszexuális témák.
Kezdve azon, hogy én a kemény nő,  akit vaslédinek hívnak a közeli barátai,  eddig tartottam magam anyám betegsége és halála most buktat ki. Volt pár nap szünet a munkában és túlzottan ráértem gondolkodni.
folyt köv
Megjött közben a férjem,  és miután végrehajtottam az utasításait búcsúzóul leorditotta a fejem, hogy lassú vagyok,  aztán elviharzott a nagybani piacra....
Az életnek nem csak apró örömei vannak,  hanem kesernyés bosszúságai is.
Anyám.... gyakran eszembe jut,  mennyi mindent eltűrt, és milyen volt az utolsó napjaiban.  Ahogy haldoklott, fájdalmak között.  Nem érdemelte meg ezt a véget.
Egyre többször kibuggyannak a könnyeim miatta.
De nem csak ezért.
Az előző postból már sejteni lehet milyen drámai fordulat hozott újabb aggodalmat.
Már régóta tudtam a fiam kábítószer használatáról, de sokáig azt hittem megállt a füvesciginél. Amikor kiment Angliába dolgozni, örültem, hogy kiszabadult abból a körből,  amiben mozgott. De az élete más irányt vett. Ott sokkal könnyebben hozzá jutott. Nem tudom mikor és miért, de rákapott a kemény szerekre. Tavaly bevallotta, hívtam haza, hogy segíthessünk, de nem akarta. A versem eleje ezt az állapotot jeleníti meg.  Pár hete, mikor skypeon beszéltem vele,  viszont azt mondta, hogy nincs jól és hazajönne.
Vettem neki repülőjegyet és 3 nap múlva már itthon volt. Amikor megláttuk majdnem elsirtam magam, a férjem csak annyit tudott mondani, hogy de sovány ez a gyerek. 15 kilót fogyott,  nyúzott volt, mint egy zombi úgy nézett ki.
Nem is akarok most erről többet mondani. Ő 12 napja bevonult elvonóra, miután elintézte a szükséges papírokat hozzá. Legalább egy évig ott kell lennie,  hogy valami sikert érjen el,  és visszataláljon az életbe.
Egy hónapig nem is telefonálhat és látogatni sem lehet. Utána is csak egyeztetett időpontban.
Nagyon aggódom.... és hiányzik,  hiszen eddig gyakran beszélgettünk. Bízom benne, hogy lesz elég ereje és kitartása.
A munka sem úgy alakult, ahogy terveztük,  nem tudom milyen eredménnyel zárjuk majd a szezont, de nem túl biztatóak a jelek.  Ez már nem is érdekel annyira.
A fiam érdekel.  Meg a lányom.
Mert ő azért bőven hoz nekem szép és jó dolgokat, annak ellenére, hogy leszbikus.
4 éve tudatosult benne a "másság", amit be is vallott, mert nagyon jó a kapcsolatunk.
Okos és szép, és büszke vagyok arra, hogy élsportoló. A többi meg nem számít.  Csak sokszor azért aggódom,hogy ne érje inzultus ez miatt.
A szerelem is utolért,  ötven év ide vagy oda,  nem ígérget nekem semmit, csak azt, hogy szeretni fog, amig mindketten akarjuk. Nem költözünk össze, tolerálja, hogy mással élek. Ha Ő és a lányom nem lenne nekem,  már feladtam volna.
Tudom,  Vilma,  kedves, hogy te is mennyire vágysz egy partnerre, mert vele minden könnyebb és egyszerűbb, de addig is, amíg nem jön el, igenis írd csak kötelezően a napi pozitivokat, mert észre kell venni a pici jóságokat is.
A felhők között kibukkanó kék foltnak, vagy egy finom sütinek, a barátnők közelségének, vagy csak mások jókedvének hatalmas ereje van, ha hagyjuk befolyni a szívünkbe.
Nekem jó így egy kicsit, hogy írtam ezekről, ma ez a pozitív.
Este pedig bundás kenyeret fogok enni, mert pozitiv, szeretem és a humorom azért szerencsére nem hagyott el.