Hozd vissza nekem a betűket Anyu,
dobd már le a mennyországból, ha ott vagy,
mert nem tudok írni!
Az élet kemény, vidámságom kamu,
de dolgozni kell tegnap, ma és holnap.
Kevés időm van sírni:
mosogatás közben, mikor a víz csobog,
vagy két vevő közti cigi szünetben.
Hajnali kelésben, esti zuhanásban,
de úgy is, ha nem találok rá okot.
Hirtelen nem tudom hova tüntessem
elgyengülésem könnyeit, hogy lássam,
amit tennem vagy vinnem muszáj,
hisz én nem bőghetek, elsőszülött vagyok,
nekem kell vigyázni a kisebbekre.
Erős vagyok, mint te, Anyu, és ha valami fáj
nem mondom soha, csak írni akarok,
hogy ne legyek ennyire elveszve.
Hát dobd le a betűket onnan magasról,
had írjalak ki most kicsit magamból!
( Szeretettel ajánlom versemet Vilmának, és természetesen mindenkinek, aki veszített már el szülőt )
Jaj, Drágám, megfacsartad a szívemet rendesen. :'( Itt ülök és pityergek és teljesen együttérzek veled. Legyen sok erőd Szeder, de néha add ki magadból a fájdalmadat, mert megmérgez, megbetegít és tönkretesz.
VálaszTörlésVigyázz magadra! ♥
<3
TörlésŐszintén átéltem az összes sorod,most ugyan ebben a cipőben járok,ráadásul ugyanezért.... :((((
VálaszTörlésNagyon sajnálom Lilian..... tudod, az idő majd enyhíti ami fáj. Ezt mantrázom magamnak is.
Törlés