lávsztori part II.

Valahogy ki kéne fejtenem bővebben azt a múltheti egy sort. Bár eléggé egyértelmű voltam.
Végre-végre találkoztunk, és minden olyan nagy hatással volt rám, és őrá is, hogy minden nap erről beszélünk, felidézve minden mozzanatát és percét.
7 hónapig vártunk erre az alkalomra...
Megbeszéltük, hogy lejön hozzám pár napra. De aznap délelőtt nem úgy alakult semmi. Reggel még minden jó volt, aztán jött egy telefonhívás, hogy mégsem tud jönni.
Hogy ne sírjam el magam előtte, kinyomtan a telefont... amikor 15 perc múlva, gombócnyeldeklés után hívtam, már nem vette fel. Aznap százmilliószor hívtam, esemest küldtem... semmi.
Este írt nekem... de csak pár mondatot... hogy felejtsem el, ő egy senki, örökké csak bánt engem... neki semmi sem sikerül és sose fogunk már találkozni.
Éjjel nem tudtam aludni, írtam neki egy kisregényt facen. Mindenféle kamuspasinak elhordtam benne, mert ugye mindenki ezt osztotta nekem róla... csak én akartam neki hinni és bízni benne.
Reggelre megérett bennem az elhatározás. Felmegyek. Három barátomnak elmondtam az ötletem, természetesen mindegyik le akart beszélni róla. Csupán az egyik mondta azt, hogy sok szerencsét és jelentkezzek bármi lesz és történik. Ő tudta, hogy most kell megtennem, hogy megnyugodjak, nem szabad várnom.
Miután elvégeztem a dolgom itthon, felültem a buszra, és már csak akkor, ott vettem észre, hogy a tabletem otthon felejtettem. Éreztem ez egy jel, de nem rossz érzés volt, bizakodtam. Csak a barátnőmmel való kapcsolattartás miatt aggódtam.Miután elindultam írtam csak az én szerelmemnek egy SMS-t:
" Az Úrnőd látni óhajt. 18.40-kor érkezem a Népligetbe. Most bizonyíthatod, hogy mennyire szeretsz. Kapsz még egy esélyt, élj vele!"
Egész úton szorongattam a telefonom, de válasz nem érkezett. Ha nem lesz ott jövök vissza a következő busszal, minden ki volt találva.
A busz éppen kanyarodott a célhoz, amikor csörgött... nem vettem fel, nem akartam leszállás közben beszélni, féltem... mit fog mondani... Amikor visszahívtam nem akartam hinni a fülemnek, többször is rákérdeztem biztos ideér? Igen, csak késik 10 percet.
És egyszer csak ott állt előttem... a vigyori képével, és én nem tudtam mást, csak a nyakába ugrani és szorongattam... és ő is engem... aztán puszik, és menjünk ki mert meleg van, meg cigizzünk, meg egyébként is tök zavarban voltunk mindketten. Csak néztük egymást és nevettünk.
Elindultunk a park felé, kéz a kézben, csak mentünk és szorongattuk egymást... az eső esni kezdett, aggódott miattam, hogy megázik a frizurám. Elővettem egy kis esernyőt és fölénk tettem, ahogy felnéztem rá akkor megcsókolt végre... jó volt érezni a dohányízű csókját.
Megkérdezte, hogy akkor most mi lesz, merre menjünk, és én mondtam, hogy egy óra múlva megy a buszom vissza jön velem, vagy maradok reggelig. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy menjünk hozzám.
Úgy ahogy volt egy szál farmerben meg pulcsiban. Semmi poggyász.
Egyszer csak a buszon találtuk magunkat, és aztán minden olyan volt, mint egy nyálas romantikus filmben.
Majdnem.
Megérkezve még sétáltunk a városban, aztán be egy taxiba, haza, és 10 perc múlva az ágyban voltunk.
Ahol nem csak romantika volt, hanem sok minden más, olyan dolgok, amiket hónapok óta tervezgettünk megtenni. amire más "normális" emberek azt mondják undorítóan perverz.
Nem is részletezném ezeket a fejezeteket, szigorúan magánügy :)
Három napig itt volt nálam, főztem neki, sokat beszélgettünk,arról is, hogy miért nem tudott eljönni... elvittem a barátaimnak bemutatni, és ölelkeztünk és csókolóztunk, és...
Aztán mennie kellett, várta a munka. Én visszautaztam vele Pestig, hogy még egy kicsit együtt legyünk.
Ő megvárta amig felszállok a visszainduló járatra. Nagyon nehéz volt elszakadni egymástól...
Boldog vagyok vele. Nem tudom mi lesz ezután. Egyenlőre nem is érdekel, csak a mának akarok élni.